Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Letti elfogta a két büssüi betörőt

2016.02.21
A fiatalok egy helyi élelmiszerüzletbe törtek be.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két büssüi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettesek 2016. február 19-én 18 óra és 23 óra 50 perc közötti időszakban Büssü településen behatoltak egy élelmiszerüzletbe, és onnan különféle élelmiszereket, alkoholos italokat, érmebedobós gépet, valamint készpénzt tulajdonítottak el. A helyszínre érkező rendőrök és Skrek Roland rendőr törzszászlós Lettivel, a nyomkövető kutya segítségével az egyik 16 éves fiatalt otthonában, míg 17 éves társát egy a helyszínhez közeli bokor alatt lapulva találták meg. Ruházatukból, valamint útközben elszórva előkerültek a helyszínről származó pénzérmék, rágógumik, gumilabdák, alkoholos italok és az érmebedobós gép is.index.jpg

A rendőrök mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket, a fiatalok beismerték a bűncselekmény elkövetését.

 

Forrás:police.hu